Igen, a népszámlálási lista - egyes - kérdéseivel nem vagyok "jóban". Olyan alapvető dolgokra nem kíváncsiak, hogyan is érezzük magunkat itthon a saját HAZÁNKBAN? Van-e jövőképük a fiataloknak és a nyögdíjasoknak? Hogyan osztjuk be az egyre beosztatlanabb fizetésünket, nyögdíjunkat? Megbántuk-e, avagy nem az EU-hoz való csatlakozást? Tetszenek-e az egymás után felépített plázák, bevásárló központok? Milyen érzéssel megyünk végig a belvárosi Kossuth Lajos utcában, a Köruton. Látva a beragasztott kirakatokat? Hová mennek a fiatalok kevés pénzből szórakozni? Hogyan tervezik a jövőjüket? (S, itt és most nem a négy évenkénti váltásokra gondoltam)!
*
Tájékozott vagyok, olvasok, látok, hallok - máshol sem papsajt az élet... Vannak megszorítások, sőt érdekes dolgok... Mi még örüljünk a viszonylagos biztonságunknak. Gondolok itt az elharapódzott "megélhetési bűnözésekre". S, annak visszaszorítására... Már amennyire sikerül...
No, de, most nem erről szeretnék írni. De arról igen, hogy ha beírnám a mindösszes iskoláimat, minek?
Miért?
Hiszen megroggyant egészségemmel nem tudnék munkát vállalni, teljesen mindegy, hogy minek is tanultam, mire is képeztem magam...
Kemény tizenegy éve komoly gondjaim vannak az egészségemmel. Megvan a száz százalék, de nem hajtottam rá... Ez magától jött... mármint a rokkantság. Ebből a betegségből soha nem fogok kimászni.
*
Ez a felettébb fura kíváncsiság megdöbbentett, 2008-ban is, amikor Édesanyám meghalt. A temetését intéztem, s ott, a temető irodájában megkérdezték, hogy az elhunytnak - mi volt a tanult szakmája?
Nagyon halkan és fékezve dühömet válaszoltam: MOST főállású HALOTT! Már nem mindegy? - szegeztem vissza a kérdést. - Válaszuk: - Nem.
Megkötöttem magam, (pedig nincs mit szégyelnem), hiszen Édesanyámnak egyetlen munkahelye volt 19 éves korától 53 éves koráig, akkor súlyos szívpanaszai miatt leszázalékolták. Ráadásul kitüntetett dolgozó is volt. Mindig pontosan és szépen dolgozott, szerette a munkáját. Őt is szerették a munkahelyén, népszerű dolgozó volt.
De belém bújt a kisördög, s nem nyilatkozom-mal lezártam a dolgot. Különben is miért turkálnak bárki életében MÉG akkor is, amikor meghalt...
*
Most ismét feltűnik előttem a fene nagy kérdőjel: végzettségem, iskoláim?
Minek, kinek, mi okból?
Nem mindegy? h
Ha pocsékul érzem magam, napokig a kis boltba sem mászok ki a gurulós járókeretemmel. Ha jobban vagyok felruccanok Pestre orvoshoz, barátaimhoz, intézkedni stb. Soha nem tudom, hogy másnap hogyan leszek, tehát ígérni is feltételes módban ígérek... Mármint, hogy megyek- avagy nem...
No, bosszant az a kérdőjel, rettenetesen...
*
Majd online kitöltöm a listát, legalább a Biztost nem bosszantom a kérdéseimmel. Ott azután azt írok be, amit jónak ítélek... Részemről erre a teljesen felesleges kérdésre nem adok felesleges választ... Ennyi.
*
